Ha a kutyákról esik szó, akkor – ízlés szerint- sokféle kutyusra gondolhatunk:
- van olyan amelyik kicsi,
- van olyan amelyik nagy,
- van olyan amelyiknek szép nagy bundája van
- van amelyiknek még kicsi se jutott (nevezzük nevén a dolgokat…kopaszok szegények)
- van olyan, amelyik neves ősöket mondhat, akarom mondani, ugathat magáénak
- van olyan, aki nem….. ő és a társai vannak többségben, azt gondolom és ők az én nagy KEDVENCEIM !!!
Régi vágyam, hogy egyszer elmegyek a békéscsabai kutyamenhelyre és kiválasztom a legcsúnyább kiskutyát. Azért a „legcsúnyábbat”, mert az lenne nekem a legszebb.
Ez terv maradt, mert eddig, amikor híre ment, hogy kellene egy kutyus a házhoz, a rokonság máris elhalmozott ajánlatokkal. És kinek van szíve nemet mondani egy édes kis csöppségre…. Szóval jöhetett:
- ZOKNI kutya Fényesről …. 1992-ben, őt 2008-ban veszítettük el, 17 évesen pihent meg.
- FÜLES Mezőmegyerről 2005-ben, akit a kutyus mamájának a gazdija igazi „sportszerként” ajánlott, kidomborítva az „anyakuty” sportos tulajdonságait.
Mert ki ne szeretné:
- ha a vizsla-keverék kis kedvenc lendületből ugrana fel rá, hogy szeretettel üdvözölje egy nehéz nap végén,
- ha délutáni séták közben nemcsak a gazdi lába, hanem a karja is izmosodik, hiszen valahogy el kell dönteni, hogy merre menjünk tovább,
- az általános iskolai testnevelésórákat felidéző, soha véget nem érő „kislabda-dobásokat”… mert ennek bizony, ha a kutyuson múlna, soha nem lenne vége.
Ha a macskák nem érnek rá átjönni, akkor a sünik is jó játszópajtások….. jól meg lehet őket ugatni, éjjel és hajnalban….. és előbb-utóbb a Gazdi is előkerül. Így igazán nem unalmas az éjszaka....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.